A Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola

Iskolánk, mint Szabolcs Táncművészeti Magániskola 1999. szeptember 1-én kezdte meg működését Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 18 településén Mándok székhellyel. Három szakon indult el az oktatás: néptánc, társastánc és modern- kortárstánc. A táncművészet iránti érdeklődés minden korábbi várakozásunkat felülmúlta, így vált lehetségessé, hogy az 1999-2000-es tanévet 1348 tanulóval kezdhettük meg. A tanulói létszám emelkedése folyamatos volt, így jelenleg 3008 növendékünk van.

Céljaink, törekvéseink:

Alapvető szándékunk, hogy az érzelmi és esztétikai nevelés eszközeivel járuljunk hozzá az általános és középiskolás korosztály személyiségformálásának kiegészítéséhez, a szabadidő tartalmas eltöltéséhez és az átlagosnál jobb képességű növendékek felkészítéséhez a szakirányú továbbtanulásra.

Iskolánk azt a célt tűzte ki, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a táncművészetet. A megfelelő szakmai munka elérése érdekében a tanórákon nemcsak gyakorlati, hanem elméleti tárgyak segítségével is gyarapíthatják tudásukat a gyerekek, melyek segítségével a tánclépések mellett megismerkedhetnek a különböző korok és népek kultúrájával, szokásaival, a régi és modern illemszabályokkal.

Az oktatást az e művészeti ágakban jártas szakemberekkel oldjuk meg. Ugyanakkor nagy gondot fordítunk arra, hogy képzettségük folyamatosan megújuló legyen, ezért iskolánkban gyakorlatilag most is szinte mindenki tanul valamilyen felsőbb iskolában.
Az elmúlt években sikerült fokozatosan bővítenünk tárgyi eszközeink, berendezéseink listáját. Természetesen az oktatási törvény által előírt kötelező felszereléseken kívül elkészíttettünk egy 100 m2-es szabadtéri színpadot; hangtechnikai eszközeink minősége és mennyisége pedig szintén garantálja rendezvényeink magas színvonalú lebonyolítását.

Korszakos jelentőségű volt iskolánk életében a 2001/2002-es tanévet követő időszak.
Ekkor számos olyan szervezeti változást sikerült megvalósítanunk, ami hosszú távra biztosítja intézményünk zavartalan működését, és az ott folyó szakmai munka színvonalának további emelkedését is jelenti. Új nevünk: Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola, fenntartója pedig a Táncmámor Közhasznú Társaság lett; bejegyzésre került a Táncvarázs Alapítvány és megszervezésre került a Szabolcs Diáksport Egyesület. Ugyanakkor bevezetésre került az előképző évfolyam, ahová a legkisebb tanulóink járnak. Ennek elvégzése után választhatnak, hogy melyik tanszakon akarják fejleszteni tánctudásukat: társastánc, néptánc, moderntánc.

Eddigi Rendezvényeink:

Minden tanévben nagy gondot fordít az iskola arra, hogy lehetőséget adjon a tanulóinak a bemutatkozásra. Tanulóink félévi és év végi vizsgát kötelesek tenni saját településükön, és ez alapján kapják meg érdemjegyeiket.
A helyi bemutatkozásokon kívül részt kell venniük a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola által szervezett versenyeken is. A különböző településeken tartott elődöntő után a végső megmérettetésre minden évben a mándoki döntőn nyílik lehetőség, ahol a legeredményesebbek jutalomkirándulásokon vehetnek részt. A tanév zárásaként államilag elismert bizonyítványt adunk azoknak a tanulóknak, akik a házi bemutatókon és az előadásokon bizonyítják, hogy elsajátították az előírt követelményeket.
Az iskola vezetése ugyanakkor nagy gondot fordít arra, hogy elképzeléseit a felnőtt korosztállyal is megismertesse, egyben bemutassa a táncművészet szépségeit a legszélesebb közönségnek is. Ezért a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola rendszeresen szervez, illetve társrendezőként részt vesz ilyen eseményeken.
Ezek közül az alábbiak emelkednek ki:

  • 2000. február 27-én Kisvárdán a Városi Tornacsarnokban megrendezett nagyszabású Táncgálán mintegy 3000 érdeklődő élvezhette a táncművészetek magas színvonalát reprezentáló Nyírség Néptánc Együttes, a SLIP TSK, és a Piruett Modern Tánccsoport 2 és fél órás műsorát.
  • 2002. augusztus 19-én Fényeslitkén a helyi önkormányzattal közösen megrendezésre került az első Liget Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztivál, melyen a neves megyei csoportokon kívül görög, bolgár, kárpátaljai, litván és erdélyi együttesek mutatkoztak be. A falunappal egybekötött egész napos program tűzijátékkal zárult. 2003. augusztusában a fesztivál két naposra bővült és Fényeslitke mellett Mándok is házigazdaként szerepelt.
  • 2002. október 12-én Kisvárdán a Művészetek Házában került megrendezésre a Szüreti Mulatságok és Kézművesek bemutatója című rendezvényünk, melyet a tavalyi évben is megrendeztünk.
  • Már két éve Kisvárdán rendezzük meg hagyományos Karácsonyi Gálánkat, melyen a nép- és társastáncos diákjaink egyaránt szerepelnek.
  • 2004. március 6-7-én Nyíregyházán rendeztük meg az Alapfokú Művészeti Iskolák I. Szabolcs Társastánc Fesztiválját, ahol 23 iskola több mint 700 növendéke vett részt az ország különböző részeiről.
  • 2004. május 21-én Kisvárdán rendeztük meg tanévzáró gálánkat, ahol az iskola legtehetségesebb tanulói mutathatták be tudásukat közel ezer néző előtt.
  • 2004. augusztus 20-22-én Balkányban, Mándokon és Fényeslitkén rendeztük meg a III. Liget Nemzetközi Gyermek Néptánc-fesztivált hatszáz gyermek részvételével.
  • 2005. március 12-13-án Nyíregyházán került sor a II. Szabolcs-MCOnet Hungary Társastánc Fesztiválra, ahol 21 művészeti iskola közel 60 csoportja, (800 diákja) mérkőzött meg egymással.


N.A.P.-Fény Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Az iskola 2004. szeptember 1-jén alakult a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola tagintézményeként.
Társastánc és néptánc tanszakon folyik az oktatás, hasonló módon, ahogy a Szabolcs Tánciskolában. A táncolni vágyó csemetéket a szülők 6 éves kortól írathatják be az iskolába, ahol az első két évben népi játékokat, kiszámolókat, készség-, ritmus-, és személyiség-fejlesztő játékokat tanulnak majd. Így játszva tanulják meg, hogy melyik a jobb vagy bal kezük, mi a különbség a rövid és hosszú ütem között. A harmadik évtől az alapfok első osztályát kezdik el, ahol már a társastánc vagy néptánc alapjait sajátítják el, attól függően, hogy melyik tanszakot választják.
A 10 éves képzés ezután 6 év alapfokból és 4 év továbbképzőből áll, aminek ideje alatt a gyerekek már nemcsak a táncok alaplépéseit és zenei felismerését tanulják meg, hanem elsajátíthatják a Latin-amerikai táncok (Cha-cha-cha, Samba, Rumba, Jive) temperamentumát, érzelemvilágát és a Standard táncok (Angolkeringő, Tangó, Bécsi keringő, Slowfox, Quickstep) könnyed és kifinomult mozdulatait.
A tehetségesebb gyerekeknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy hivatalos táncversenyeken is elinduljanak. Ez a Szabolcs Diáksport Egyesület keretein belül valósítható meg.

Email:
Jelszó: